first
  
last
 
 
start
stop

Kollégium

Kedves Gyerekek! Kedves Szülők!

Virágvasárnap elmúltával beléptünk Krisztus szenvedéstörténetébe, és életadó feltámadásának ünnepkörébe.
Hogy diadalmas útjának mi is részesei lehessünk, hogy minket is feltámasszon, ehhez nekünk is vállalni kell a Golgotáig vezető utat. Ezen a héten átöleljük a keresztet, hogy a feltámadt Krisztus minket is magához öleljen. De ezt csak az értheti meg, aki maga is tud szenvedést vállalni. Nem önként keressük a szenvedést, hanem egyszerűen vállaljuk a velünk szembe jövőt.
Egyszer olvastam egy opera énekesről, hogy szívesen vállalkozott volna Aida szerepére, de a rendező visszautasította, hogy még nem elég érett a szerepre. Majd később, amikor az énekes lánya megbetegedett, és sok szenvedésen mentek keresztül, akkor kérte fel a szerepre, mert már hitelesnek találta.
Életünk hitelét odaadott áldozatunk adja. Minden egyes szívünkbe vert szeg, Krisztus koronájának ékköve.

Bővebben...

Mk 10,32-45

Kedves Diákok!

Jézus tanítványai is gyarló emberek voltak. Protekciót kérnek Jézustól. Helyezkednek, érvényesülést akarnak.

Jézus, mint egy jó családapa, helyre teszi rendezetlen vágyaikat, melyben arra kérik, intézze el, hogy egyikük bal, másikuk jobb oldalon foglaljon helyet a dicsőségében.Mint egy jó apa, aki vitatkozó gyermekei között rendet tesz, hogy ez a mi családunkban nem így szokás: a nagyobb nem bánthatja a kisebbet. Igaz, nem csap rá tanítványai kezére, hanem szép szóval győzi meg őket: a világban uralkodnak az emberek egymáson, de közöttetek ne így legyen, "aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája"

Nem könnyű szolgálni, Nem is nagyon divat. Inkább főnökösködni, diktálni, pozíciót szerezni tanít minket ez a világ.

Pedig mennyi félelem húzódik mögötte, mennyi bizalmatlanság.

Bővebben...

Mk 9,14-29

Nagyböjt negyedik vasárnapja hitet csepegtet belénk. Szükségünk is van rá ezekben a karanténos időkben. Sokan kérdezik: hol van Jézus? Hol van az Isten? Miért nem tesz csodát?

Egyetemi kollégiumban fiatalok beszélgettek a hitről.

-Mindent odaadnék, hogy legyen hitem, de képtelen vagyok hinni-mondta egy srác.

-Hány órát gondolkodtál már a hitedről?-kérdezte valaki.

-Egyet sem.

-Hány emberrel beszéltél már a hitedről?

-Eggyel sem.

-Jártál e templomban? Imádkoztál e már?

-Soha.

Ugye milyen ellentét van az első állítás és a realitás között?

Mindent odaadnék-de valójában semmit nem adott.

Városunk védőszentjének Szent II.János Pálnak ez volt a jelmondata: Totus tuus-Egészen a tiéd.A hithez egész életünkre szükség van.

Világi értelemben is fontos a hit. Hiszünk az orvosnak, aki felírja a gyógyszert. Hisszük, hogy céljainkat elérjük. Az élet kiszámítható voltában ez sokat segít, de a váratlan helyzetekhez édeskevés. Váratlan helyzetekben hitünk csak Krisztustól nyerhet igazolást. Az a cső, amelyben nem folyik víz, kapcsolódik a csaphoz, de üres, száraz. Mi is, ha nem engedjük, hogy a kegyelem forrása áthaladjon, üres kalászok maradunk.

Nem az a kérdés most, hol az Isten? Isten mindig is velünk volt, és velünk marad. Az a kérdés, van-e hitünk?

Kedves Diákok!

A digitális oktatás kapcsán, az elektronikus tanulási felületre minden diáknak regisztrálnia szükséges annak használatához. Ez többeteknek már sikerült, azonban számos diáknál ez meghiúsult, mivel problémába ütközött a regisztráció során.

Alapvetően a következő problémák jelentkezhetnek, amire itt találhattok megoldást:

1. A megadott adatok nem felelnek meg az előírásoknak. Ez elsősorban a jelszót érinti általában, tartalmaznia kell kis és nagybetűt, illetve számot. A jelszó hossza legalább 8 karakter legyen.

2. A megadott email cím már használatban van. Ez azt jelentheti, hogy valamikor már regisztráltál a portálra, csak elfelejtetted a felhasználónevedet vagy a jelszavadat. Ebben az esetben ne regisztrálj újból, hanem keresd meg az osztályfőnöködet, vagy közvetlenül a rendszergazdát (Nagy Attila, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , https://www.facebook.com/attila.nagy.522) Ha még is szeretnéd az email címedet lecserélni, ez esetben végrehajthatod a regisztrációt, azonban jelezd ezt, hogy ne legyél többszörösen regisztrálva az oldalra.

3. A regisztráció végén nem kapsz visszaigazoló emailt, vagy "Email küldése sikertelen" hibaüzenetet kapsz. Ne ijed meg, a regisztráció ez esetben sikeres, ne próbálkozz újbóli regisztrációval. Szintén jelezd az osztályfőnöködnek, vagy a rendszergazdának, és segíteni fognak megerősíteni a regisztrációt.

4. A regisztráció sikeresen végrehajtódik, megkapod az üzenetet, hogy kézbesítésre került a megerősítő email, azonban az email fiókodban nem találod a levelet. Ez esetben valószínű, hogy a levelező rendszer spam -nek, levélszemétnek érzékelte a levelet, és áthelyezte a spam -ek közé. Ellenőrizd a Spam vagy levészemét mappát a levelező programodban.


Üdvözlettel:

Nagy Attila

Rendszergazda


Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Tájékoztatunk minden diákot, akinek felszerelése vagy nélkülözhetetlen tárgya maradt iskolai szekrényében, hogy a következő rend szerint jöhet értük az iskolába 2020. március 17-én, kedden:

-         a vidéki diákok :                 8.00  és 10.00 óra között,

-         edelényi tanulóink:           10.00 és 12.00 óra között.

A digitális munkarendre való áttéréshez minden diáknak szüksége lesz arra, hogy a honlapunkon lévő e-learning felületre regisztráljon. Ezt legkésőbb 2020. március 17-én 16.00 óráig végezzétek el! Ebben segítséget nyújtanak osztályfőnökeitek.

Szaktanáraitok itt lépnek veletek kapcsolatba, s ennek a felületnek a segítségével folyik tovább a digitális oktatás. Itt kapjátok a tananyagokat, s itt lesz lehetőségetek számot adni a megszerzett ismereteitekről.

A tanévet eredményes befejezéséhez rendszeres és kitartó közös munkára lesz szükség. Ezért kérem, hogy folyamatosan kövessétek figyelemmel a honlapon és az e-learning felületen érkező információkat!

További munkátokhoz sikeres együttműködést kívánok!

Flaskó Attiláné

igazgató

"Aki követni akar, vegye föl keresztjét" (Mt 16,24)Nagyböjt közepén járunk, templomainkban a Szent Keresztet helyeztük el, énekelve, "A te Kereszted előtt leborulunk Uralkodó, és a te szent feltámadásodat, dicsőítjük". Több, mint különös, hogy ezt csak gondolatban tehetjük meg, nincs énekkar, nincs közös ének az aulában. De Jézus keresztje ebben a helyzetben még inkább tanít, nevel. Hogy Ő sem menekült el a kereszt elől, hanem vállalta. Tudta, hogy a megváltás nem a hozsannázó tömeg, a taps, a siker, hanem a kereszt titka. Mi is ez előtt hajlunk meg ezekben a rendkívüli időkben. Aki ezt nem vállalja, annak a teher csak nehezebb lesz. Aki viszont igen, annak számára a teher keresztté nemesül. Nemesedjünk ezekben a nehézségekben, hogy tudunk vigyázni egymásra, megértően és szeretettel segítünk, tőlünk telhetően betartjuk a rendkívüli előírásokat, nem pánikolunk, és nem terjesztünk álhíreket. Ez a megpróbáltatás csak így válik a javunkra. Imáinkban hordozzuk egymást!

Lajos atya

Tisztelt Szülők! Kedves Diákjaink!

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel, Orbán Viktor Miniszterelnök Úr bejelentése alapján 2020. március 16-tól – új rendelkezésig – a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket.

A diákok viszont lehetőséget kaptak arra, hogy a tanév követelményeit egy új, tantermen kívüli, digitális munkarendben teljesítsék.

Ahhoz, hogy az aktuális tanév befejezése eredményes lehessen, fegyelmezett, rendszeres és aktív részvételre lesz szükség minden diák részéről és nagyban számítunk a kedves Szülők közreműködésére is!

Ehhez a következőket kérnénk:

  • Mivel az oktatás digitális keretek között folyik majd, kérem, készüljetek fel erre a lehetőségre! Ellenőrizzétek a számítógépeiteket, hiszen szükség lesz ezek rendszeres használatára!
  • Kérdéseitekkel bátran keressétek osztályfőnökeiteket és szaktanáraitokat. Segítségetekre lesznek, amiben tudnak.
  • Vigyázzatok az egészségetekre, ezért maradjatok otthon!
  • Vigyázzatok idős rokonaitokra, mert rájuk nagyobb veszélyt jelent a vírus!
  • A részletes tudni- és tennivalóitokat az iskola honlapján közöljük. Kérem, hogy kizárólag az ezen megjelenő információkat tekintsétek hivatalosnak, s azért ezt rendszeresen (naponta többször) is kísérjétek figyelemmel!

A kollégisták a bent maradt felszerelésüket, tárgyaikat 2020. március 15-én, 16.00 és 18.00 óra között vihetik haza.

A hétvégére jó pihenést, a további közös munkánkhoz kitartást és jó egészséget kívánok!

Flaskó Attiláné

igazgató

Tisztelt nyolcadikos felvételizők!

A mellékelt linkeken elérhetők a 2020/2021-as tanév különböző tagozataihoz készült ideiglenes felvételi jegyzékek.

A listák értelmezéséhez néhány fontos információ:

  • a jelentkezőket valamennyi általuk megjelölt tagozaton besoroltuk a megszerzett pontszámaik figyelembe vételével,
  • a listán hátrébb szereplő felvételizőknek is reális esélye van a felvételre, mivel az előttük állók több iskolába felvételizhettek, és felvételt nyerhetnek, illetve többen vannak olyanok, akik az iskolánkba több helyre adták be a jelentkezésüket (3-4 helyre is!), de értelemszerűen csak egy helyre nyerhetnek majd felvételt, így a hátrább sorolt tanulók esélyei növekednek.
  • a fentiek figyelembe vételével akár a lista utolsó harmadából is be lehet kerülni, ha első helyen jelölték meg iskolánkat.


B E L É P É S   A Z   E R E D M É N Y E K H E Z

Iskolánk 12.CD osztályos diákjai 2020. február 11-én mellékszakképzéses szakmai vizsgát tettek.

Diákjaink a 9. évfolyamtól tanulnak szakmai tárgyakat a közismereti tantárgyak mellett.

12. év végén érettségiznek, nemcsak a kötelező közismereti tantárgyakból, hanem a szakjuknak megfelelő szakmai tantárgyakat összefoglaló szakmai érettségit is tesznek.

Idén, az érettségit megelőzően az évfolyam szakképzős osztályai bevállalták a mellékszakképesítéses szakmai vizsgát is, így már érettségi előtt alapfokú szakmai végzettséget szerezhettek.

Bővebben...

Iskolánk környezetvédős diákjai és tanárai immár második alkalommal vettek részt a sajóbábonyi Kiss Cégcsoport meghívására a Miskolci Egyetemen megrendezett Vegyipari Pályaorientációs Napon. Tanulóink nagyon ügyesek és aktívak voltak a kísérletek bemutatása során, több száz általános iskolás látogatta meg a Kiss Cégcsoporttal együtt kialakított standunkat. A kisdiákok láttak különböző látványos kémiai kísérleteket, megismerkedtek a BISEL program alapjaival, játékos vetélkedőkön vettek részt, láttak a Cég által készített maketteket, működő modelleket. Köszönjük a Cég meghívását és diákjainkkal együtt örülünk, hogy részt vehettünk ezen a nagyszabású rendezvényen. Várjuk az érdeklődő általános iskolásokat az iskolánkba, környezetvédelem szakirányra!

Köszönet Kiss László Igazgató Úrnak és a Kiss Cégcsoport Munkatársainak! Köszönet a kísérletekben részt vevő környezetvédős diákjainknak! Köszönet a diákok felkészítéséért Kollégáimnak!: Csáki Éva, Csikász Orsolya, Gulyásné Bakos Enikő, Juhászné Vajda Andrea, Románné Magyari Andrea és Tóth Kitti Tanárnőknek. Jövőre találkozzunk ugyanitt.

Bővebben...

Görögkatolikus Egyházunk február 2-án ünnepelte Jézus bemutatását a templomban. Az ünnephez kapcsolódóan gyertyaszentelést végzett kollégiumunk új lelki vezetője Halász György atya. A gyertyákat előzőleg kézműves- foglalkozás keretében késztették a fiatalok.

A Szent Gábriel Kollégium 2018. szeptember 2-án nyitotta meg kapuit, így az idei, 2019/2020-as tanévben második évünket kezdtük. A diákok az idei beköltözéskor szinte egy teljesen új és modern épületet vehettek birtokba, mely minden téren megfelel igényeiknek. A fenntartó és iskolánk vezetése ezeket igyekszik is figyelemmel kísérni és törekszik arra, hogy az itt élők minél jobban érezzék magukat. Éppen ezért Flaskó Attiláné igazgatónő és Marincsák László kollégiumunk lelki vezetője az I. félévben többször is személyes találkozásra érkezett kollégiumunkba. Itt családias hangulatú, kötetlen beszélgetés keretében megismerkedtek a diákokkal és saját élményeiken keresztül próbálták megismertetni és egyben megszerettetni a kollégiumi életet. Rávilágítottak arra is, hogy mennyivel többet adhat a katolikus neveltetés. Felhívták a gyerekek figyelmét a rendszeres reggeli és esti imádságok és a heti egyszeri liturgikus alkalmon való részvétel kiemelt fontosságára. Ezeken azóta is növekvő aktivitással immáron nem csak testben, de lélekben is aktívan részt vesznek a fiatalok.

Bővebben...

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Január 2020  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Szent Gellért Pályázat

 

Nyitott pozíciók