first
  
last
 
 
start
stop

Már a tavalyi éven is iskolánk több tanulóval részt vett a kezdeményezésen, amely szerint hátrányos és nem hátrányos diákok táncolnak együtt Budapesten a Hősök terén a Budapesti Fesztivál Zenekar zenéjére. Idén is csatlakoztunk a táncoló gyerekek táborához, és Körmöndi Tamás segítségével betanultuk a táncokat, melyeket Vári Berci koreográfus talált ki. Volt egy közös próba Ózdon még áprilisban, most pedig június 3-4 én Tóth Kitti és Koklucz Rita tanárnők kíséretével Budapesten töltöttünk két napot. Az első napon próbák voltak illetve este az előadás kis városnézés, majd Csillebércen aludtunk, a második napon pedig ellátogattunk a Petőfi Múzeumba, illetve plázáztunk. Az előadás jól sikerült, és nagyon jól éreztük magunkat!

Noha nemsokára vége a tanévnek, az utolsó napok nem eseménytelenül múlnak el.
A nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola által szervezett többfordulós Tudásolimpia döntőjébe 571 versenyző közül 99 diák került be , köztük iskolánk 14 tanulója.Közülük 5 diákunk dobogós helyezést ért el:

 

Magyar nyelv

I. helyezett: Budai Katalin (9.a)
III. helyezett: Katinszki Tamás (10.a)

Német nyelv
I. helyzett: Illés Laura (10.a)
III. helyezett: Forgony Viktória (10.a)

Angol nyelv
II. helyezett: Tizedes Ákos (9.a)

Ezúton is szeretettel gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak!

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is meghirdette az idegen nyelvi munkaközösség szokásos versenyét általános iskolások számára két kategóriában: újításképpen projektmunka volt a feladat csapatmunkában.

Közel 100 tanuló nevezett valamilyen versenymunkával: készítettek Power Point-ot, plakátot, katalógust, könyvet, szemléltető eszközt, makettet, térképet és játékot.

A döntőre 2016.június 02-án került sor gimnáziumunkban.

Bővebben...

2016.05.19-én az iskolákban a 9 és 10. infós osztályhoz látogatott egy hölgy, aki az Informatikai Klasztertől jött és egy érdekes előadást tartott a továbbtanulás lehetőségeiről. Beszélgettünk az informatika területeiről és azon belül megtudtuk még, hogy mennyi lehet egy informatikus átlag keresete. Itt felsoroltunk pár szakterületet, pl.: programozó, szoftverfejlesztő, programtervező stb. A keresetük kb. 120.000-től akár 500.000 Ft fölé is mehet. Említette, hogy hazánkban sok informatikust keresnek, hiszen szükség van rájuk. Nem kell kimenni ezért külföldre. Itt is eltudunk a szakmánkban helyezkedni. Ezt a szakmát főleg férfiak választják, de már a nők is kezdenek érdeklődni az informatika szakterület után.

Számunkra az előadás nagyon érdekes volt. Megtudtuk, hogy milyen lehetőségeink vannak a jövőben, ha az informatikával szeretnénk továbbra is foglalkozni.

2016.05. 17-én infó óra helyett egy játékos feladatsort kellett megoldanunk, ami megmozgatta az agyunkat,ugyanis ez egy kódolásos feladat volt. A Logiscool program képviselői érkeztek hozzánk, akik több iskolákban is jártak, ahol bemutatták ezt az oldalt. Az osztály meglepődött, hiszen eddig még nem csinált ilyet, de nagyon érdekesnek találták. A programot a tanárokkal együtt hajtottuk végre. Mindenki igyekezett a legjobban teljesíteni.

Látogassatok el  az alábbi oldalra, ha kíváncsiak vagytok!

Link: https://code.org/mc

Ezen az oldalon ti is kipróbálhatjátok, és megnézhetitek mivel is foglalkoztunk.

2016.05.21-én Budapesten, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetben a Duna Ismerettár (Danube Box) verseny országos döntőjén vettünk részt. Korosztályonként 7-7 csapat mutathatta be szakmai tudását.

Feladatok, amelyeket meg kellett oldanunk: totó kitöltése; „Ki vagyok?” Növény és állatfelismerés jellemzőjük és fotójuk alapján; és a Duna hidat kellett összeraknunk makett formájában, melyre egy óránk volt és utána díszítenünk kellett.

A zsűritagok tanácskozás idejére elvonultak. A zsűri elnöke Juhász Árpád, híres magyar geológus volt, aki a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja.

Az eredményhirdetés 13:30-kor kezdődött. A várakozás idején mindenki izgult.

A csapatunk 2. helyezést érte el a versenyen. Nyereményünk: a nyári szünetben egy egy hetes tábor.

Csapattagok:

Ferencsik Eszter 11.C

Kaulics Veronika 11.C

Siroki Petra 11.C

Felkészítő tanáraink: Csikász Orsolya és Tóth Henriett

(A versenyről készült fotók és az eredmények megtekinthetőek az alábbi oldalon: http://www.danubebox.hu)

Bővebben...

 

 

 

 

 

 

Idegen nyelvi verseny általános iskolák számára                                                           2015/2016.

Iskolánk idegen nyelvi munkaközössége többéves hagyomány szerint az idei tanévben is meghirdette idegen nyelvi levelezős nyelvi versenyét a Bódva völgyében található általános iskolák számára: ez évben újításként projektmunka volt a feladat csapatmunkában.

A tanulók és tanárjaik lelkesen jelentkeztek a többféle kompetenciát is igénylő versenybe. Ország-ismeret volt a feldolgozandó téma. Közel 100 diák nevezett be tanárjával az angol és német nyelvű megmérettetésre: PowerPoint prezentációkkal, zenével, plakátokkal, mappákkal, puzzle-val indultak a versenyen. A 10 tagú értékelő bizottság őszinte elismerését fejezte ki minden résztvevő tanulónak és szaktanárának a magas színvonalú projektmunkáért.

A döntőre 2016.június 02-án kerül sor iskolánkban, ahová kategóriánként a 3 legjobb csapatot hívtuk be. Feladat egy célnyelvi országba tett kirándulási terv előadása angol ill. német nyelven

Értékes könyvjutalmak várnak a versenyzőkre.

Kristóf Lászlóné az idegen nyelvi munkaközösség vezetője

 

Kedves Diákok!

Iskolánk egy csapattal idén is nevezett a HEBE Kft által szervezett Világjáró Országos földrajz levelezőverseny 2. féléves, 3 fordulós, 9-12. évfolyamosok részére meghirdetett versenyére.

Csapatunk a 3 fordulót majdnem maximális pontszámmal teljesítve: megnyerte az országos I. helyezést.

A csapat tagjai:

Kovács Laura      (9.A)

Miczán Beáta      (9.A)

Földi Milán          (9.A).

A csapat segítője volt:

Almási Diána       (9.A).

Gratulálunk! Nagyon ügyesek voltatok!


Lenyűgöző élményben lehetett része az iskola néhány diákjának , köztük nekem is . A "Bűnmegelőzési " tábor keretében élményrepülésen vehettünk részt , egy Cessna 172 típusú repülőgéppel , sokéves tapasztalattal rendelkező , több típuson repülő , pilóta oktató vezetésével. A programot az iskola rendőre Szabó Péter főtörzsőrmester szervezte meg , az iskola és Edelény város önkormányzata támogatásával . A csapat jó néhány tagja életükben először vehetett részt egy ilyen fantasztikus élményben . A repülést a Miskolci Repülőtérről végrehajtva a város légterében tartottuk meg. Diáktársaimmal kicsit félénken szálltunk be a repülőbe , de mégis maradandó és élménygazdag repülés volt. A felszállás félelmetes és izgalmas, a levegőben tartózkodás hihetetlenül fantasztikus , a leszállás rossz volt, mivel ki kellett szállni a repülőből. Ilyen a mi iskolánk , tanulós , de élményekkel teli!

Németország/Bajorország, 2016.április 18-23.

Iskolánk delegációja (6 tanuló, Kristóf Lászlóné tanárnő vezetésével) meghívót kapott a németországi Aiterhofenben lévő Angela-Fraundorfer Realschule nevű katolikus iskolától, amely e tanévben fennállásának 70.évfordulóját ünnepelte. Ezen alkalomból nemzetközi találkozót szervezett azon iskolák számára, akik a „The Rive Danube: a gift of the past, a treasure for the future” nevű Comenius program keretében már korábban megismerkedtek és együttműködtek.

Iskolánk küldöttsége felejthetetlen hetet töltött Bajorországban.

Bővebben...

Álláslehetőség !!!

SZIRÉN

Integrált könyvtári
rendszer

 

 

konyvtar@sztjg.hu

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Május 2018  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
28293031